Napcsepp

színház az egész világ! bejegyzései

Színházi élményeim, ajánlókkal

mozimozimozi

 
mozimozimozi

hugocskámnak hála (és a voda kedvezménynek is :o) ) tegnap este megtekintettük az eclipse - napfogyatkozás c. filmet. lehet róla mondani jót és rosszat is, a közönségről meg pláne, de mivel én már olvastam a könyvet, és eleve nem volt olyan elvárásom, hogy egy világmegváltó, filozófiai magasságokba törő filmet csináljanak belőle, szóval kövezzetek meg, de nekem tetszett, én nagyon jól szórakoztam rajta. az azért meglepett, hogy bizonyos szereplőket lecseréltek, de azért a szerepek felismerhetőek voltak, és mindenki játszotta, amit kellett.

és bizony megnézném mégegyszer :o)




meglepetés!

 
meglepetés!

drága hugocskám tegnap hatalmas meglepetést szerzett (a lánybúcsús mellett...)

a nap folyamán ugyanis csak annyit közölt velem, hogy este 8-tól programom van vele a westendben, és hogy majd nézünk, mint rozália. de egy szóval sem mondott többet.

én nagy furmányosan kitaláltam, hogy biztosan moziba megyünk, megnéztem, hogy mit játszanak, és már előre örültem, hogy biztosan az ironman 2-t. hát nem.

sokkal nagyobb meglepetés volt. ugyanis az új kedvencem, robert pattinson főszereplésével az emlékezz rám c. filmet néztük meg! (én bevallom, nem is tudtam, hogy egyáltalán van új filmje... :S)

maga a sztori nem volt nagy kunszt, könnyen kitalálható kis romantikus évődés, de a játék nagyon tetszett. a végén a csattanó, miszerint mindez szeptember 11 emlékére játszódik, az meg pláne meglepett, szóval az egész film egy nagy meglepetés volt számomra :o)

jól éreztem magam igazán, köszönöm hugica! :D

<3




filmSZÍNHÁZ

 
filmSZÍNHÁZ

tegnap hugival csajos nap keretében moziba mentünk, ahol a valentin nap c. filmet néztük meg. nem voltak vele szemben túl nagy elvárásaim, és kb azt is hozta a film, amire vártam. csak azt nem értettem igazán, hogy mindezt a tartalmat miért kellett 125 perc hosszúra nyújtani.....

szerencsére a 18.45-ös előadásra mentünk, annál későbbin már biztosan bealudtam volna :o)

egy laza kis esti programnak remekül megfelelt, és a film utáni bakiparádéval kellemes szájízzel, mosolyogva jöttünk ki a moziból




wellness hétvége

 
wellness hétvége

wellness hétvége után vagyunk

ezen a férjem (hi-hi-hi) jókat derült. ugyanis ez azt jelentette, hogy szombat reggel kozmetikushoz mentem, majd utána fodrászhoz, és este 2 óra masszázs! isteni volt :o)

ilyen még soha nem volt életemben, de szerintem meglehetősen könnyen hozzászoknék a rendszerességéhez :D

és tegnap este olyat csináltunk, amilyet eddig még soha: színházban voltunk (nem ez a része volt a meglepő :p), és a felénél eljöttünk. a hárman a padon-t néztük meg, ami önmagában nem volt rossz, hiába a parádés szereposztás, csak igazán jó sem... közrejátszhatott mindkettőnk fáradtsága is, a vége az lett, hogy az első felvonás után elsunnyogtunk haza....

és tegnap reggel vérvételen is voltam, a szokásos pajzsmirigyes kontrollon, és remek hír! minden értékem a helyén van!!! (ez már lassan állandósult az elmőlt egy évben, de volt egy mutató, ami eddig rebellis volt, most ez is megjavult!)

szüleim első szavai: akkor jöhet a kiscsikó :o)

mindennek eljön a maga ideje.... ;)




 

ma már munkában, bár azért még korán sem mondanám, hogy egészségesen. ugyanis a múlt hetet ágyban, párnák közt töltöttem, sőt, csütörtökön már gégészetre küldött a háziorvos, mert a torkom vörössége cseppet sem enyhült (egyébként a mai napig sem....). volt hőemelkedés (állandósult állapot. láz csak azért nem, mert én rendszerint 37,2-re vagyok kalibrálva a legnagyobb betegségben is), meg orrfújás, meg köhögés; gégészet után öblögetés is egy kevéssé sem finom löttyel. és ma reggel ugyanúgy keltem, mint egy hete, csak ma már jöttem dolgozni...

de inkább a jó dolgokat említem: voltunk ugyanis egy hete (még a lebetegedés előtt) színházban. mégpedig a pestiben, ahol megtekintettük a chioggai csetepaté-t. én ugyan  összekevertem az ankonai szerelmesekkel (hm... olasz-olasz, nem? :-O), de mikor rájöttem, hogy nem azért hatnak újszerűen a jelenetek, mert az egész sztorit elfeljetettem, hanem azért, mert még nem láttam a darabot, azonnal sokkal jobban élveztem az egészet :o)

bravúros szereposztás, igazi olasz hangulat volt a teremben:


és miután mindezt konstatáltam, akkor jöttem csak rá, hogy honnan is volt mégis csak első pillanattól kezdve ismerős a darab: még a szinkronsuliban egyszer volt egy színjátszós napunk, amikor egy olasz darabból részletet adtunk elő.... hát nem éppen ezt? :D




 

színházi élménybeszámoló következik

tegnap megtekintettük a madách-ban a pletyka című neil simon darabot

szaffiékkal mentünk, de mivel a combino áramellátása éppen akadozott, szaffi férje (hehe, július óta él ez a cím, de még mindig nem szoktam meg, hogy méltó komolysággal mondjam ki) sajnos késett egy kicsit. emiatt be sem engedték őket a terembe (bár pont a sor szélére szólt a jegyük, tehát akár be is surranhattak volna gyakorlatilag feltűnés nélkül), ezért az erkélyre száműzték őket, és csak a második felvonás előtt foglalhatták el saját helyüket.

a darab egyébiránt zseniális volt, ismét egy jó választás volt :o)

íme pár kép kedvcsinálónak a madách honlapjáról:




 

holnap este ismét színházlátogatás következik. nevezetesen a Páratlan páros 1-et nézzük a tháliában. a 2-t nemrég néztük, és imádtuk, ezért született az ötlet, hogy megnézzük az első részt is :o)

hasonlóan fergeteges előadásra számítok, habár mostanában állandóan olyan fáradtnak érzem magam, hogy napi 22 órát tudnék aludni :S

ezt leszámítva a megszokott medrében csordogál az életünk: kedden esténként társastáncra járunk (most fejeződött be a második turnus, de jövő héten már folytatódik is a harmadik. szuper társaink vannak, jó kis csapat, az oktató is zseniális, szóval minden adott a jó hangulathoz :D), időnként színházba, más időnként meg szaffiékkal járunk össze. meg folyik a háttérben a szervezkedés, a tervezés, az ügyintézés, de ez majd a jövő zenéje lesz :o)




 

színház, ismét :o)

tegnap megnéztük Hernádi Judit és Gálvölgyi János előadásában a Jövőre, veled, ugyanitt 2 című darabot. a két színész  majdnem 3 órán keresztül varázsolta el a közönséget hol humorával, hol iróniájával, hol keserűségével. zseniális volt minden egyes jelenet, ahogy kapcsolatuk ívének alakulását végignézhettük évről évre. én eleve mindkét színészt szeretem, de azt álmomban sem gondoltam, hogy ilyne élményben lesz részem. mindenképpen ajánlom!

pár kedvcsináló kép a madách színház honlapjáról:




 

váratlanul beeső színházjárás lesz pénteken

sikerült ugyanis kedvezményes jegyhez jutni a budapesti kamaraszínházba, nevezetesen "A szegény hekus esete a papagájjal" című darabra. izgalmasnak ígérkezik, és igazán szép lezárása lesz a (munka)hétnek. bár már erősen vágyom arra, hogy legalább egyetlen este ne csináljunk semmit, ne menjünk sehova, és egyáltalán ne történjen semmi, de a színház mégiscsak színház :o)

ezen kívül tegnap ismét voltunk táncolni. a tanárunk nagyon rendes, eltáncolta nekünk kettőnknek azokat a táncokat, amiket mi anno (tavasszal) a kezdő csoportban nem vettünk, hogy tudjunk csatlakozni a haladókhoz. őszintén szólva voltak félelmeink, de eddig (kopp-kopp-kopp) zökkenőmentesen vettük az akadályokat :D

már egy csomó táncot tudunk: angol és bécsi keringő, jive, cha-cha-cha, tangó, mambó, és tegnap vettük a szamba alaplépéseit. imádom a foglalkozások minden percét, és ami még szebbé teszi, hogy kedves is így van vele. sokat gyakorolunk otthon is, legtöbbször az ő kezdeményezésére, és tényleg jó látni, hogy neki is tetszik :D




 

színház ismét :o)

szóval tegnap megtekintettük a páratlan páros 2. részét - ami kicsit megijesztett, mert az elsőt még nem láttuk, de a pénztáros szerint nem épülnek egymásra, mi meg hittünk neki, úgyhogy belevágtunk...

és nem is tettük rosszul, sőt!

2 óra tömény röhögés (természetesen a darab előtt és után IS eláztunk, mint legutóbb :S), ami feledtetett mindent. a színészek (cseke péter, szerednyey béla, tóth enikő, bencze ilona, szanitter dávid és szilvási judit) óriásit alakítottak, remek poénokkal sziporkáztak, és zseniális helyzetkomikumokat produkáltak. a végén a csattanó pedig mindent vitt :D

íme pár kép a madách színház oldaláról:

 

 




 

tegnap esti színházi élménybeszámoló

(az nem az élmény része volt, de azért idekerül, hogy oda-vissza eláztunk, cserébe a szünetben már-már verőfényes napsütés fogadta a kiszállingózókat.....)

a darab, amit megtekintettünk, a madách-ban a 39 lépcső

a szereplők (tóth enikő, pusztaszeri kornél, gálvölgyi jános, szerednyey béla) zseniálisat alakítottak, összesen 29 szerepet játszottak el ők négyen. isteni effektekkel tarkították a látványt (egy rövid időre még pumukli is megjelent, ahogy hintázgat :o) ), egyszóval szuper volt!

(a madách színház képei)

és a szünetet kihasználva gyorsan megvettem jegyünket a páratlan páros 2-re is, júni 22-re :D




 

dumaszínházban voltunk a hétvégén

megvallom őszintén, miután egyik kollegina nemrég volt egy ilyenen, és nagyon negatív élményekkel mesélt róla, én is hatalmas félelmekkel mentem el rá. ehhez képest annál nagyobb volt a meglepetésünk :o)

ugyanis az est egyrészt fél9kor elkezdődött, ahogyan az meg volt írva, de várakozásaimmal jóval ellentétben fél12ig tartott! az előadók szuperek voltak, óriásiakat kacagtunk, finom borral kísértük le a jókedvet, és őszinte mosollyal a szívünkben indultunk haza - ráadásul még az utolsó villamost is elcsíptük :D

és akiknek köszönhettük a fergeteges estet:

Bács Miklós 

Csenki Attila  

Litkai Gergely 

és Kovács András Péter 

köszönjük!




 

újabb színdarabot láttunk (na jó, a láttunk szó kicsit túlzás, mert sajnos sikeresen beletenyereltem egy olyan helybe, ahonnan többet hallottunk, mint láttunk, de már mindegy....)

mégpedig a madách-ban a "ne most, drágám" c.-t

íme pár kép:

 

 

a darab zseniális, óriásit alakít benne minden egyes színész, és bizony a rekeszizmom nem maradt edzetlenül ma este sem :o)

utána még beültünk barátosnémékkel egy helyre beszélgetni, iszogatni, úgyhogy a mai napot már most elviselhetetlenül hosszúnak látom, és még csak most kezdődött el.....




 

csupa-csupa kalandos dolgon vagyunk túl:

voltunk színházban, és megtekintettük a centrálban a semmi pánik c. darabot, az alábbi szereposztásban:

Walter Hollander Magyar Attila
Marion, a felesége Borbás Gabi
Susan, a lányuk Nagy Cili
Axel Magee Simon Kornél
Magee nagykövet Schlanger András
Drobney atya Papp János
Ahmed, titkosügynök Mihályfi Balázs
Kilroy, követségi titkár Janicsek Péter
Hatami, szakács Kárász Zénó
Mrs. Burns Bede-Fazekas Anna
Bashír szultánja Urmai Gábor
Szultána, a felesége Kovács Vanda
egy vendég Verebély Iván
Díszlettervező: Rózsa István
Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet
Dramaturg: Radnai Annamária,
Baráthy György
Rendezőasszisztens: Vándor Veronika
Rendező: Puskás Tamás

fantasztikus, szórakoztató, élménydús.

hanem ami a darab után történt, már kevésbé volt az....

ugyanis kerékbilincs fogadott bennünket :S ("szerencsére" kollégám éppen előző este szerzett friss tapasztalatokat e téren, így telefonos segítséget kértünk tőle....)

a másik szerencsés dolog az volt, hogy a téblábolásomat megszánta egy közeli hotel portása, és kihívta a kerékbilincs-leszedő embert, így nem kellett elzarándokolni éjnek évadján a megadott címre, hogy ott befizessük a 15e ft-os büntit, és várjunk esetleg órákat, míg kifárad a szaki, hogy levegye bilincset. így mintegy 20 perc alatt letudtuk a dolgot, de azt a pénzta nagyon tudtam volna másra is költeni....




 

színházi élménybeszámoló

tegnap este - szokásunkhoz híven - a centrál színházba mentünk élményeket begyűjteni. ehhez pedig nem más szolgáltatta az apropót, mint a Caveman c. darab, Kálloy Molnár Péter előadásában. bevallom őszintén, én eddig nem igazán rajongtam érte, és nem kis félelmem volt, hogy egyszemélyes darabban fogom őt látni, de a csalódás nagyon pozitív volt, hatalmasat alakított, egyetlen perce sem volt unalmas, üres, művi.

 Kálloy Molnár Péter

maga a téma viszonylag egyszerű: miért gondolkoznak/cselekednek másképp a nők és a férfiak, és hogyan lehet megfejteni egyik illetve másik szavait, tetteit

zseniális! kik ne hagyd! :o)




 

színházi élménybeszámoló következik:

tehát szerda este testünk-lelkünk díszbe öltöztetve megjelentünk a vígszínházban, és megtekintettük a furcsa pár eredetijét neil simon-tól (azért eredeti, mert ugye nemrég történt, hogy a centrál színházban megnéztük a női változatot. pont ez lett a veszte ennek a darabnak....)

mivel még meglehetősen élénken élt bennünk az elsőként látott darab minden poénjával, helyzetével, mókásságával és sirámaival, ezért szinte percre pontosan tudtuk, hogy mikor milyen poén jön, milyen helyzetkomikum, és ez rengeteget rontott az élményen - legalábbis számomra.

egyébként fantasztikus volt az előadás, a színészi játékok, minden - csak kellett volna egy félév/egy év szünet a két darab megnézése között....

mindezektől függetlenül ajánlom a darabot, ebben a szereposztásban:

 Kern András -  Lukács Sándor

Félix Unger
KERN ANDRÁS
Oscar Madison
LUKÁCS SÁNDOR
Murray
BORBICZKI FERENC
Speed
RAJHONA ÁDÁM

GYURISKA JÁNOS
Vinnie
PAPP ZOLTÁN
Roy
FESZTBAUM BÉLA
Gwendoline
SZAMOSI ZSÓFIA
Cecily
KÉRI KITTY




 

tegnap esti színház összefoglaló:

a vígszínházban voltunk (gyönyörű, csodálatos az épület!), ahol is az úrhatnám polgárt néztük meg, ebben a szereposztásban:

Jourdain úr, polgár
HEGEDŰS D. GÉZA
Jourdainné, a felesége
BÖRCSÖK ENIKŐ
Luci, a lányuk
TORNYI ILDIKÓ
Nicole, szolgáló
CSEH JUDIT
Cléonte, Luci szerelme
LAJOS ANDRÁS
Covielle, Cléonte inasa
JUHÁSZ ISTVÁN
Dorimene grófnő
IGÓ ÉVA
Dorante gróf, Dorimene szeretője
LUKÁCS SÁNDOR
Tánctanár
GYURISKA JÁNOS
Zenetanár
FESZTBAUM BÉLA
Filozófiatanár
VALLAI PÉTER
Szabómester
SARÁDI ZSOLT
Jourdain inasai
LAZÓK MÁTYÁS *

KOVÁCS ÁDÁM e.h.

valamint
zenészek, táncosok

az az igazság, hogy erősen gondolkodtam rajta, hogy az első felvonás után hazamegyünk, de szerencsére nem tettük, és a másodiknak sikerült feledtetni az első nyögvenyelősségét.

ezen kívül a hétvégi pizzázás is jól sikerült, és jó nagyokat aludunk is, szóval remekül zártuk a hetet :o)




 

ismét színházban voltunk, mégpedig az alábbi darabot néztük meg:

Legénylakás

- zenés, romantikus vígjáték -
- Fordította: Radnai Annamária -

Szövegkönyv: Neil Simon
A szövegkönyv Billy Wilder és I.A.L. Diamond forgatókönyve alapján készült
Zene: Burt Bacharach, Dalszövegek: Hal David
Az első Broadway előadást David Merrick rendezte

szereposztás:

Fran Kubelik Oroszlán Szonja
Chuck Baxter Simon Kornél
Sheldrake Schlanger András
Miss Olson Bede-Fazekas Anna
Margie Nyertes Zsuzsa
Dr. Dreyfuss Papp János
Dobitch Mihályfi Balázs
Vanderhof Vári-Kovács Péter
Kirkeby Kárász Zénó
Eichelberger Urmai Gábor
4 lány Szoták Andrea, Szik Juliska,
Flores Hedvig,
Gats Éva
Karl Schmied Zoltán

sajnos engem nem igazán ragdott el a harci hév, mivel egész héten állandó fejfájással szenvedtem, emiatt a pénteket szépen a rendelőben töltöttem, ahol végigjártam a szemészettől a neurológiáig mindent :S. az eredmény: a fejfájás elmúlt, kötőhártya-gyulladásra is kaptam szert, és egész hétvégén pihentem. amit ma is tudtam volna folytatni, de az ember ne legyen telhetetlen....




 

ezt nézd meg:

Centrál Színház: Neil Simon: Furcsa pár - női változat

hát ez valami fantasztikus! 2,5 óra az előadás, egy szünettel, de úgy elrepül az idő a jó társaságban, hogy észre se veszed.... jóízűeket kacarászol, szívből nevetsz, és olyan jellemzőket ismersz fel a színészeken, hogy könnybe lábad a szemed.

csodás este volt! :o)

és hogy kik követték el:

Olive Madison

Borbás Gabi

Florance Unger

Nyertes Zsuzsa

Renee

Kovács Vanda

Sylvie

Balogh Anna

Vera

Szabó Éva

Mickey

Cseke Katinka

Manolo Costazuela

Székhelyi József

Jesus Costazuela

Papp János




 

hát a magyar a holdon valami fantasztikus volt

ha akarsz egy jót nevetni, és nagyon jól akarod érezni magad kb. másfél órában, hát mindenképp menj el a centrál színházba (volt vidám színpad), és vegyél jegyet a darabra (vagy neten is megrendelheted, kifizetheted, és elkerülöd a sorban állást, tülekedést, mert az emilben megküldött és kinyomtatott jeggyel ott a helyszínen átveheted a "valódit" :o)

szóval minden szempontból abszolút elégedett vagyok :o)




Régebbiek | Végére »